Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Évadnyitó verseny Agárd

2014.05.27

 Május 16-18 közt indult a magyar modellvitorlázás F5 hajóosztályának bajnoksága. Az első verseny immár hagyományos agárdi Évadnyitó verseny. Csapatunk a szombaton megrendezésre kerülő E (egy méteres) kategóriában volt érdekelt és az az egész évre vonatkozoan így lesz. Több mint 20 hajó vágott neki a megmérettetésnek jó szélviszonyok közt. Mindenkit többször ért technikai probléma az elektronika beázásától az árbóc kidőlés és ütközések következtében fellépő problémákon át változatos volt a repertoár. Elektronikai hiba miatt Hannos A.-nak fel kellett adni a verseny, (összesítésben 18. helyen zárt) Eredics I az utólsó három futamon nem tudott indulni szintén az elektronika miatt. Az így elért 4. helye dícsértes. Horváth Zsolt a megszokott profizmusával a 2.-ik helyet szerezte meg míg Bódi L a 11.-ik helyen ért célba először vezetett új vitorlásával. Folytatás pünkösdkor a Tóth István Emlékversenyen a helyszín ismét a Agárd lesz.